Négy gólt kell ledolgozni

A Telekom Veszprém a megszokottnál gyengébb játékot mutatott a BL negyeddöntő első összecsapásán a francia Nantes otthonában és 32-28-ra kikapott. A csütörtöki visszavágón ezt a különbséget kell ledolgozni, ha a magyar rekordbajnok újra szeretne Kölnben a Filan Fourban részt venni.
Gasper Marguc, a csapat szlovén jobbszélsője a mérkőzés előtt úgy fogalmazott, Nantesban egyszerűen semmi nem úgy sikerült ahogy eltervezték.
- Sajnos a végén a négygólos különbségnek még mi örülhettünk. Lehetett volna rosszabb is, ahogy a mérkőzés közben a helyzet állt. Ez a differencia viszont olyan, amely ledolgozható, főleg, hogy végre szurkolóink támogatására is számíthatunk - vélekedett.
A Nantesban nyolc gólig jutó kézilabdás úgy vélekedett, precízebb játékkal, jóval kevesebb eladott labdával és keményebb védekezéssel ismét kiharcolhatják a kölni részvételt. Kiemelte, különösen fontos számukra, hogy ismét nézők előtt kézilabdázhatnak, számítanak a szurkolók, a drukkerek támogatására, biztatására.
Szerdán már két párharc lezárult. Kiderült, a THW Kiel nem tudja megvédeni címét, ugyanis a francia Paris Saint Germain ledolgozta kétgólos hátrányát. Az első meccsen a németek 31-29-re nyertek, a visszavágón viszont a PSG remek játékkal 34-28-ra győzött, így bejutott a legjobb négy közé 63-59-es összesítéssel.
A német Flensburg 26-21-re kikapott Aalborgban, innen próbált meg visszakapaszkodni. Hazai pályán aztán elképesztő csatát vívott a dánokkal, de végül a vendégek örülhettek, mert csak 33-29-re kaptak ki, így 55-54-es összesítéssel, története során először jutott be a Final Fourba az Aalborg.