Kezdődik a világbajnokság!

A magyar férfi kézilabda-válogatott január 13-án utazik Egyiptomba, a világbajnokság helyszínére. A mieink a Zöld-foki Köztársasággal, Urugayjal és Németországgal az A jelű kvartettbe kaptak besorolást. A csoportmeccseket Gízában rendezik meg.
Gulyás István szövetségi kapitány kérdésünkre elmondta, ugyan még hivatalos célkitűzést nem határozott meg a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetősége, azonban a játékosok és a szakmai stáb megfelelő önbizalommal várja a tornát és úgy vélik, a negyeddöntő, vagyis a legjobb nyolc közé jutás reális, elérhető cél lehet.
- Uruguay és a Zöld-foki Köztársaság csapata sötét ló számunkra, nem sok információt tudtunk begyűjteni róluk. Épp ezért egyáltalán nem becsüljük le őket, maximálisan, legjobb tudásunk szerint készülünk, nehogy meglepetések érjenek bennünket. A csoportkört a Zöld-foki szigetek ellen kezdjük, a rivális valamennyi játékosa Portugáliában, Spanyolországban, vagy Romániában pallérozódik, tehát jó képességű alakulatra számítunk - fogalmazott a szakvezető.
Gulyás István munkáját, ahogy a tavalyi Európa-bajnokságon is, Chema Rodriguez edző és Nagy László szakmai igazgató segíti majd.
A veszprémi szövetségi kapitány elmondta, Győrben és Budaörsön készült a válogatott, úgynevezett buborékban, a játékosok és a stáb tagjai a külvilágtól elzárva élték mindennapjaikat és erre számíthatnak Egyiptomban is, ahol nagyon szigorú egészségügyi szabályoknak kell megfelelni a koronavírus-járvány miatt.
Időközben kiderült, hogy bár a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) korábban engedélyezte a nézők jelenlétét a mérkőzéseken az arénák befogadóképességének húsz százalékában meghatározva, mostanra elállt ettől a szándékától. Az Európai Kézilabdázók Uniója (EHPU) - amely nyolc ország játékosainak érdekvédelmi szervezete - levelet fogalmazott az IHF-nek, amelyben arra kérte a szervezőket, ne engedjenek be nézőket, az összecsapások legyen zárt kapusak. Az IHF végül engedve a kérésnek úgy döntött, zárt kapusak lesznek a mérkőzések.
Ezen túl három naponta tesztelik majd a játékosokat, és a személyzetet, és az érkezéskor, addig nem hagyhatják el a válogatottak a repteret, amíg mindenkit le nem teszteltek. Természetesen minden vébére érkezőt külön, egyágyas szobákban szállásolnak el, és a csapatok számára kijelölt buborékot, zárt zónát, senki sem hagyhatja el.
- A koronavírus miatt új kihívásokkal kellett szembenéznünk. A buborék miatt valamennyien csak online tudtunk, tudunk kapcsolatba lépni a szeretteinkkel. Eddig a család óriási lehetőség volt a töltekezésre, a lelki, mentális akkumulátorok feltöltésére, ám a járvány miatt most erről le kell mondanunk. A csapatot szakemberek segítették, hogy minél könnyebben meg tudjunk birkózni ezzel a plusz teherrel és jobban bírjuk a monotonitást.
Gulyás István kitért rá, sajnos Ligetvári Patrik kiesése nagy érvágás, hiszen a Telekom Veszprém balátlövőjére a védekezésben és a támadásban is kulcsszerep hárult, ám a Covid-fertőzés miatt továbbra sem jók a véreredményei, így nem kaphatta vissza a játékengedélyét sem.
- Patrik hiány ellenére úgy érzem, sokat fejlődött a védő- és a támadójátékunk is. A legnagyobb erényünk azonban egységesség lehet. A srácok kellő önbizalommal várják a találkozókat, és már többen megfogalmazták, szeretnék, ha a tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan lázba hoznánk az itthoniakat. Ehhez sok meccset kell nyernünk, de állunk elébe - nyilatkozta a szövetségi kapitány.
A magyar csapat mérkőzései:
Január 15. 20:30: Magyarország–Zöld-foki köztársaság
Január 17. 20:30: Magyarország–Uruguay
Január 19. 20:30: Magyarország–Németország
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: BORBÉLY Ádám (Veszprémi KKFT), MIKLER Roland (MOL-Pick Szeged), SZÉKELY Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Grundfos Tatabánya), RODRIGUEZ ALVAREZ Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Grundfos Tatabánya), BALOGH Zsolt (Grundfos Tatabánya), MÁTHÉ Dominik (Elverum, norvég)
Irányítók: GYŐRI Mátyás (Grundfos Tatabánya), HANUSZ Egon (Csurgói KK), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém), NAGY Bence (Ferencváros)
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), ROSTA Miklós (MOL-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), TOPIC Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), SZITA Zoltán (Wisla Plock, lengyel)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), SUNAJKO Stefan (Grundfos Tatabánya)