Három veszprémi a keretben

A magyar férfi kézilabda-válogatott, a veszprémi szövetségi kapitány, Gulyás István vezetésével már teljes gőzzel készül a január 13-án rajtoló egyiptomi világbajnokságra.
A csapat sajnos azonban nem lehet teljes, ugyanis Ligetvári Patrikot, a Telekom Veszprém balátlövőjét nélkülözni kénytelen a gárda vezetője. A játékos ugyanis még tavaly megfertőződött a koronavírussal, s bár már több negatív tesztet is produkált, azonban a véreredményei nem jók, így az orvosok egyelőre nem adták vissza a játékengedélyét. Ezért Veszprémet most három játékos képviselheti a keretben: a Veszprémi KKFT-ben játszó kapus, Borbély Ádám, valamint a Telekom Veszprémet erősítő Székely Márton kapus és az irányító Lékai Máté.
Az eredeti tervek szerint január 8-án, Szlovákiával vívott volna előkészületi találkozott a válogatott, azonban az ellenfél játékosai közül többen megfertőződtek a koronavírussal, így elmarad a mérkőzés.
- Sajnáljuk, hogy nem tudunk pályára lépni pénteken, hiszen fontos része lett volna a világbajnoki felkészülésnek a találkozó - mondta el Gulyás István szövetségi kapitány a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hivatalos oldalán. - Gyógyulást kívánunk az érintett szlovák kerettagoknak! Mi készülünk tovább, sajnos mérkőzést más ellenféllel szemben ilyen rövid idő alatt a válogatottak már lekötött találkozói és a COVID-szabályok miatt nem lehet szervezni, így az edzéseken egymás elleni mérkőzés is szerepel majd a programban. Mindezzel nem lehet tökéletesen modellezni egy nemzetközi mérkőzést, de el kell fogadnunk a helyzetet, a fő célunk, hogy jól szerepeljünk az egyiptomi világbajnokságon.
Magyarország a Zöld-foki szigetekkel, Németországgal, valamint Uruguayjal került az A jelű csoportba. Ezeket az összecsapásokat Gízában bonyolítják le.
A vébét a mieink január 15-én, 20.30 órakor a Zöld-foki szigetek válogatottja ellen kezdik, majd január 17-én, 20.30 órakor Uruguay lesz ellenfél. A csoportkört Németország ellen fejezik be a fiúk, január 19-én, 20.30 órakor.
A magyar férfiválogatott kerete:
Kapusok: BORBÉLY Ádám (Veszprémi KKFT), MIKLER Roland (MOL-Pick Szeged), SZÉKELY Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: HORNYÁK Péter (Grundfos Tatabánya), RODRIGUEZ ALVAREZ Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Grundfos Tatabánya), BALOGH Zsolt (Grundfos Tatabánya), MÁTHÉ Dominik (Elverum, norvég)
Irányítók: GYŐRI Mátyás (Grundfos Tatabánya), HANUSZ Egon (Csurgói KK), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém), NAGY Bence (Ferencváros)
Beállók: BÁNHIDI Bence (MOL-Pick Szeged), ROSTA Miklós (MOL-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), TOPIC Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: BODÓ Richárd (MOL-Pick Szeged), SZITA Zoltán (Wisla Plock, lengyel)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), SUNAJKO Stefan (Grundfos Tatabánya).
Fotó: mksz.hu