Három megyei csapat a négyes döntőben!

A héten rendezték a férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőit. Az egyik legizgalmasabb párharcnak a Grundfos Tatabánya–MOL-Pick Szeged mérkőzés ígérkezett. A Tisza-partiak végül már az első félidőben tetemes előnyt harcoltak ki (9-18), a szünet után pedig érvényesítették a papírformát: 22-29.
A Telekom Veszprém a Ferencváros gárdáját fogadta. A magyar rekordbajnok könnyedén és nagy magabiztosággal jutott tovább egy 72 gólt hozó összecsapáson. Az első félidőben 22-15-re vezetett a bakonyi együttes, a fordulást követően pedig tovább növelte a differenciát (42-30). A mérkőzésen lehetőséghez jutott a fiatal kapus, Palasics Kristóf is, akinek kezét egy lövés szerencsétlenül talált el. A hálóőr a fájdalom dacára folytatta a játékot. Az összecsapást követően a csapat orvosa megvizsgálta Kristófot, és az elsődleges diagnózis alapján a játékos bal kezén leszakadt a bicepsze. Másnap meg is operálták a fiatalembert, aki már jól van, ám a visszatérés időpontjáról még korai lenne nyilatkozni.
A másik városi együttes, a Veszprémi KKFT Csurgón lépett pályára, ahol Tombor Csaba tanítványai igencsak meglepték a házigazdákat. Nagyszerű játékkal mindössze hat gólt engedélyeztek a vendéglátóknak az első félidőben, így nyolc gólos fórral vonulhattak szünetre (8-14). A térfélcsere után pedig jól őrizte előnyét a VKKFT, összességében simán nyert (22-26) és története során először részt vehet a Magyar Kupa négyes döntőjében.
A kupa finálék tekintetében már rutinos résztvevőnek számít a Balatonfüredi KSE, amely tovább gyarapíthatja tapasztalatait, miután az NB I/B-s Mezőkövesdet egy sima meccsen ejtette ki. Az első félidőben 17-4-re vezetett a tóparti gárda, végül 34-18-ra nyert.
A Magyar Kupa négyes döntőjét Szigetszentmiklóson rendezik április 10-11-én. Az elődöntők párosítását március 29-én tartják.