Maszk használata kötelező a bajnokikon

A Covid-protokoll szerint a szurkolókat csakis lázmérés, valamint kézfertőtlenítés után szabad beengedni a mérkőzés helyszínére.
A szervezőknek ügyelniük kell arra is, hogy a nézők legalább két méteres távolságban helyezkedjenek el a csapatoktól, valamint a zsűriasztaltól.
A mérkőzések hivatalos résztvevői és a drukkerek között a fizikai kontaktus, tehát a kézfogás, vagy a közös fénykép készítése, szigorúan tilos.
A maszk használata mindenki számára kötelező, a lelátón szurkolóknak is. Természetesen a játékosok, edzők, a játékvezetők, a műsorközlő, valamint a televíziós kommentátorok kivételt jelentenek ez alól.
Az előírások szerint kötelező fertőtleníteni a pályát, és annak tartozékait, a lelátót, a folyosókat, gyakorlatilag mindent.
Ezek az előírások már a Csurgó elleni, szerdai magyar bajnokin érvényben lesznek, és mindenkire vonatkozik, aki szeretné a találkozót megtekinteni.