Csúcsrangadó a Veszprém Arénában

2020-10-15
A Veszprém Aréna következő eseménye igazi ínyencség a kézilabdát kedvelőknek, hiszen a magyar rekordbajnok, Telekom Veszprém a spanyol sztárcsapatot a Barcelonát látja vendégül október 21-én, szerdán 18.45 órától.

Nem sok csapat akad Európában, amely ellen negatív a mérlege a Telekom Veszprémnek - erről beszélt Lékai Máté, az RK Celje elleni 39-24-es fölényes győzelem után. A válogatott irányító megjegyezte, itt az ideje, hogy végre javítsanak a mérlegen, ennek szellemében készülnek a jövő heti találkozóra.
Nos, a statisztikát böngészve valóban jócskán a Barcelona javára billen a mérleg, hiszen az eddigi 21 összecsapásból tizennégyszer a katalánok nyertek, a bakonyiak hatszor hagyták el győztesen a pályát, míg egyszer döntetlenre végeztek a küzdő felek.
Több emlékezetes csatát is vívtak a felek, amelyek közül feltehetően legszívesebben a 2017-es, a kölni négyes döntőben aratott 34-30-as sikerre emlékeznek vissza a veszprémiek. Ezzel a győzelemmel szerezte meg ugyanis a Telekom a bronzérmet a Final Fourban.
Igazán magas szintű, kőkemény derbire számíthatunk ezúttal is, amely remek erőfelmérőt jelent mindkét félnek, főleg annak tudatában, hogy mind a Barca, mind a Veszprém résztvevője a decemberben esedékes kölni négyes döntőnek a Lanxess Arénában.