Bakony Expo kicsit másképp

Az idén már hetedszer rendezik meg a Bakony Expót, a bakonyi ízek vásárát november 13-15. között.
November 13-án, pénteken 14-19 óra között, november 14-én, szombaton 9-19 óra között, november 15-én, vasárnap pedig 9-18 óra között helyi termelők, vásározók és kézművesek kínálják portékáikat.
A vásáron a Veszprém megyei és helyi őstermelők kínálják kóstolásra és persze megvételre a termékeiket, a látogatók különböző mesterségeket és szerszámokat ismerhetnek meg interaktív, szórakoztató módon. Az Expóról természetesen nem hiányozhatnak a hungarikumok, így a kiemelt nemzeti értékeinket közelről is megismerhetjük.
Az idei év témája a gomba lesz. A környékre jellemző ízvilágot értékes receptek, konyhai praktikák és kulináris finomságok segítségével próbálhatjuk ki, a színes kulturális és gyermekprogramok forgatagában bekukkanthatunk például Nagymama portájába is.
A rendezvény céljai közt szerepel a bakonyi vidék kulturális örökségének ápolása és továbbadása a programok sokszínűségén keresztül, az érdeklődőket többek között néptáncbemutatók és népzenei koncertek szórakoztatják. A programok minden korosztályt megszólítanak, bemutatják és közelebb hozzák a térség egyedülálló gasztronómiai és kulturális hagyományait.
Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi pandémiában kisebb kockázatot jelent egy szabadtéren, megfelelő szabályok meghatározásával és szigorú betartatásával megszervezett vásár, ahol a túlélésért küzdő környékbeli termelők, vállalkozók eladhatják az általuk megtermelt egészséges élelmiszereket és jó minőségű egyéb kézműves termékeiket. Mindezek tükrében vállalták fel a szervezők, hogy az idén is megrendezik a már hagyománnyá vált Bakony Expót.
Belépéskor kötelező lesz a testhőmérséklet mérése és a kézfertőtlenítés. Emellett a területen árusítók, kiállítók és vendéglátók is kötelesek kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítani a vendégeknek a rendezvény egész időtartamára. Az esemény területén az árusítók és a látogatók, vásárlók számára egyaránt kötelező lesz a maszk előírásszerű használata!