Az ötödik helyezettet fogadják

Az eredeti program szerint a hétvégén pihent volna a Telekom Veszprém együttese, azonban a klub már a hét elején jelezte, szeretne újabb magyar bajnokit játszani a hét utolsó napjaiban. A Balatonfüredi KSE a Gyöngyössel találkozott volna szombaton, ám a tóparti gárdánál a kötelező tesztelésnél újabb két játékos is pozitív koronavírus mintát produkált, így a csapatot, a szezonban már ötödször, újra karanténba helyezték.
A Gyöngyös így a Telekom Veszprémmel találkozik szombaton délután, amit az M4 Sport is közvetít.
A Heves-megyeieket is alaposan megtépázta a Covid-járvány, több találkozójuk is elmaradt, ám most úgy tűnik, ismét játékba lendülhetnek.
- Másfél napunk volt felkészülni a világ egyik legjobb csapata ellen, mégsem feltett kézzel utazunk Veszprémbe. Az a célunk, hogy a találkozó tapasztalatait minél jobban tudjuk hasznosítani az elkövetkező találkozókon. Meghatározott taktikai célokkal lépünk pályára, és igyekszünk visszatérni a legjobb formánkhoz – fogalmazott Konkoly Csaba, a gyöngyösiek vezetőedzője a klub hivatalos oldalán.
A Gyöngyös jelenleg ötödik a bajnokságban, öt győzelemmel és három vereséggel. Legutóbb a másik veszprémi gárdával szemben maradt alul, hazai pályán 27-24-re kapott ki.
A Telekom Veszprém, amely makulátlan mérleggel vezeti a K&H Ligát, ebben az idényben már kétszer megmérkőzött a Heves-megyei csapattal. Még az előszezonban 41-30-ra nyertek a bakonyiak felkészülési mérkőzésen, majd Gyöngyösön 35-25-re győztek.